HÍREK

A Nemzeti Bor Maraton az ország egyik legnagyobb szabadidő- és sporteseménye, melynek keretén belül idén összesen 2057 km hosszan futottak és kerékpároztak a résztvevők 10 napon keresztül.

Második alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Bor Maraton, ezúttal indulók száma elérte a 23 ezer főt, köztük körülbelül 40-en vettek részt az evopro színeiben. Nem meglepő, hiszen a cégcsoport sportkedvelő kollégái nagy számban tagjai az evopro csoport sportegyesületének, melynek célja a rendszeres sporttevékenység motiválása és támogatása. A rendezvény nem csak arra hivatott, hogy összekapcsolja a magyar sportot, magyar bort és a magyar vidéket, hanem egyfajta szemléletformáló hatással is bír a fenntarthatóság és e-mobilitás jegyében. Éppen ezért csatlakozott a Nemzeti Bor Maratonhoz a már egyre szélesebb körben ismert, nemzetközi díjakkal jutalmazott magyar fejlesztésű és gyártású, elektromos busz. A kiemelt helyszíneken az érdeklődők megtekinthették a kompozit, moduláris felépítésű autóbuszt, egyes szakaszokon pedig ki is próbálhatták azt. 

Az evopro – mint a Nemzeti Bor Maraton főtámogatója – továbbá felajánlotta, hogy egy 1 millió forint értékű gyorstöltő-állomást telepít és helyez üzembe azon település számára, mely a legtöbb embert mozgósítja a sporteseményre. A 123 résztvevő település között zajló „Települések különversenyének” nyertese Bátaszék lett, ezzel elnyerte a 2017. évi Nemzeti Bor Maraton hivatalos rajt és cél helyszínének jogát.

Május 25-én, a Törley Pezsgőpincészet adott otthont a záró sajtótájékoztatónak, melyen Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója kiemelte: ezzel az újfajta közösségi élményműfaj megteremtésével népszerűsíthető a magyar sport és a magyar borok, ráadásul ezáltal hazánk turisztikai vonzerejét is növelni tudjuk.

Az evopro sportos csapata