HÍREK

A mérnöki szolgáltatásokat kínáló evopro együttműködési megállapodást írt alá a főként megújuló és nukleáris energiatermelési megoldásokat kínáló Areva GmbH-val. Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntőbeszédében üdvözölte a német-magyar szakmai együttműködést, melynek jegyében a két fél számára lehetőség nyílik jövőbe mutató energetikai megoldások közös fejlesztésére.

„Az evopro és Areva közötti együttműködés újabb nagyszerű példája a magyar mérnöki szaktudás nemzetközi elismerésének és kiválóan illeszkedik a kormány külgazdaság-politikai célkitűzéseihez, melynek homlokterében a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése, szakismereteinek külpiacra juttatása áll.” - mondta Dr. Szabó László pénteken az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán.

 

Bodnár Balázs az evopro Systems Engineering Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tudatos építkezés vezetett odáig, hogy az evopro a nukleáris energetikában is mérnöki megoldásszállítóvá váljon. „A szakmai ismertség, különböző iparágakban szerzett referenciák, a Siemens számára végzett erőművi irányítástechnikai rendszertesztelés, a világszerte megvalósult erőművi üzembe helyezések, valamint a mérnökök reaktortechnikai ismereteinek tudatos bővítése a Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetében vezettek a megállapodásig.” – tette hozzá az evopro ügyvezetője.

 

Frank Apel az Areva Közép- és Észak-európai értékesítési alelnöke kiemelte, hogy „az evopro-val aláírt megállapodás tovább erősíti az Areva és a magyar nukleáris ipar közötti kapcsolatot és támogatja a cég modernizációs és új létesítmények kialakításával kapcsolatos projekt-terveit. A következő három évben nemzetközi nukleáris projektekben való részvétel lehetővé teszi azoknak a közös tapasztalatoknak a megszerzését, amelyek birtokában az Areva az evopro közreműködésével sikerrel pályázhat a 2018-ban induló paksi beruházásban való részvételre.”

 

Az evopro és Areva közötti együttműködési megállapodás aláírását hosszas minősítési folyamat előzte meg. Kiemelendő, hogy a magyar tagvállalat mellett a kolozsvári evopro is a minősített beszállítói körbe tartozik, ezáltal lehetőséget adva az erdélyi vállalatnak is az alacsony emissziós energetikai projektekben való részvételre. A következő években az Areva-evopro cégek nemzetközi nukleáris projektekben műszerezési, irányítástechnikai, épületautomatizálási és energiamenedzsment feladatok teljesítésében vesznek majd részt. Az együttműködés által szerzett nemzetközi tapasztalatokat pedig a belföldön induló energetikai projektekben tudják sikeresen alkalmazni.

 

Az Areva és magyar nukleáris iparág kapcsolata 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor TELEPERM XS I&C redszert telepítettek a Paksi Atomerőmű 1-4 blokkjaihoz. Ezt a biztonsági platformot eddig 80 atomerőművi blokkhoz telepítették vagy rendelték meg 16 országból, 14 különböző technológiájú reaktorhoz.

 

logo