HÍREK

Március 23-25. között került megrendezésre a XXII. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Debrecenben, idén 15 intézményből 24 csapat, összesen 72 diák mérte össze az irányítástechnikai tudását az evopro által immár 11 alkalommal támogatott versenyen.

A rangos rendezvénynek ezúttal a Debreceni Egyetem Műszaki Kara adott otthont a Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) szervezésében.

A verseny célja többek között a PLC programozás oktatási színvonalának emelése, ezzel együtt a hallgatók munkájának elismerése és az oktatók, hallgatók és az ipari, kereskedelmi szakemberek kapcsolatának erősítése.

A megmérettetés egy elméleti és két gyakorlati fordulóból állt. Az első napon oldották meg a diákok az elméleti feladatot, majd rögtön megismerkedtek az evopro által fejlesztett első versenyfeladat technológiájával, melyet a zsűri az elmúlt évek legjobbjaként emlegetett az eredményhirdetést követően. A másik gyakorlati feladat Schneider eszközökből fejlesztett technológia volt.

Bár az elmúlt években a győztes csapat a Pécsi Tudományegyetemről került ki, idén az első helyen a befutó az Óbudai Egyetem „Óbudai Ampermérők” csapata lett, míg a második helyet a Debreceni Egyetem „MK2” csapata, a harmadikat pedig a Pécsi Tudományegyetem „Pollesto” csapata szerezte meg.

Az evopro minden évben emeli a verseny színvonalát, és támogatja az újabb generációkból kikerülő tehetségeket.